Relax Day
Ma David mentes napom volt. Sajnos az
ismerősömmel nem tudtam találkozni, így egyedül töltöttem a napot. Reggel
találtam ki a programomat: megnéztem Los Angeles belvárosát, itt még nem
voltunk, csak autóval átutazóban. Az útvonalat a Google Maps-en néztem meg, nem
tűnt túl bonyolultnak. Busszal és metróval kellett utaznom. Itt, Santa
Monicaban és Los Angelesben a metró nem a föld alatt jár, hanem a föld felett.
Nagyon modern és tiszta, a jegyet kint a peron előtt kell megvenni, és úgymond
be kell csekkolni, mielőtt belépünk a peronra. Ja, nem is jegyet ad, hanem
kártyát. Körülbelül 1 óra lett volna az út, ha nem tévedek el. Igazából nem is
eltévedtem, hanem a csodálatos Google térkép vitt el másfelé. Azt mutatta, hogy
a metró végállomásánál át kell szállnom egy másik metróra. Én, persze azt sem
tudtam hol vagyok, így hát követtem a tömeget a másik metró felé. De nem
kellett volna. Egyik cél sem volt feltüntetve, szóval csak hasra ütés szerűen
felszálltam arra, amelyik előbb jött. De hamar rájöttem, hogy ez az irány nem
lesz jó, így hát mentem a másikba. De az sem volt túl nyerő, viszont annál a
parknál rakott le, amit amúgy is megakartam nézni. Ez a Pershing Square volt: Szép és nagy betonozott park, de sajnos itt is sok
hajléktalan él. Viszont, körbe van véve hatalmas felhőkarcolókkal, amik egészen
ámulatba ejtőek. Időztem itt egy kicsit, fotózgattam, majd elindultam a
belváros utcái felé. Mindenhol magas, régi építésű házakkal találkoztam, az utcák
nem annyira rendezettek, mint Santa Monican, de ennek is megvan a maga
hangulata és szépsége.. :)
A hosszas séták után találtam egy szuper boltot, ahol sok időt töltöttem vásárlással. Ezt követően a KFC-ben ebédeltem. Maga az étterem nincs olyan szép, mint otthon, de egészen tűrhető. A kaja nemcsak kinézetre, de még ízre is más volt, de ez is nagyon finom!
Az ebéd után úgy döntöttem sétálok még egy kicsit a belvárosban, nagyon magával ragadóak ezek az épületek, ezt szerintem a képek is bizonyítani fogják. Útközben láttam 1-2 egyetemet és sok, szebbnél szebb hotelt is. A terveim között volt még egy park megtekintése, így kis idő után afelé vettem az irányt. Ez a Grande Hope Park volt, ami stílusában és tisztaságában is teljesen más, mint az előző. Itt még játszótér és szökőkút is volt.
Lassan kezdett besötétedni, így hát a metró felé vettem az irányt. Visszafelé könnyen eljutottam a metróhoz, már az út sem tűnt olyan hosszúnak. A busszal való utazást kihagytam, helyette inkább sétáltam még egy utolsót ma és csodáltam az utcákat, házakat, autókat.. :)
Sok-sok új élménnyel és szép képekkel zártam a mai napot.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése