Hawaii Islands

Az éjszaka során 2 órát aludtam összesen, izgatott voltam a repülés miatt. Hajnal 5 órakor már a reptéren kellett lennünk. Az út 6 órás volt: az első 2 óra borzalmasan lassan telt, Dávid is elég rosszul viselte most, de sikerült aludnunk kb. 2 órát. Az utolsó 2 óra szerencsére hamar elrepült. Már a magasból is csodálatos volt a szigetek látványa, sőt az óceáné is. Hawaii szigetein belül a másodikon vagyunk, Maui –n. Állítólag ez a világ legszebb helye. A sziget nagy részét a trópusi erdő alkotja, de láthatunk nem működő vulkánokat is. A hotel a reptértől még egy óra autóútra volt: Kapalua üdülőhelyére jöttünk, a Spa Montage hotelbe, ami iszonyatosan szép. A hotel több épületből áll, és a kert közepén több medence is van. Egy 3 szobás lakosztályt foglaltunk, konyhával, 2 nappalival, nagy terasszal és óceáni kilátással. Minden annyira gyönyörű itt: a hotel, a part, az óceán; olyan mintha a paradicsomban lennék. De igazából még el sem hiszem, hogy itt vagyok.. :) Itt elvileg 10-12 napot leszünk. 
A délután nagy részét pakolással töltöttük, majd estefelé sétáltam egyet Dáviddal az óceánparton. Este is bámulatos látványt nyújt. Azt mondták, hogy az óceán vize nagyon kellemes ilyenkor, már gondolatban el is terveztem, hogy mindennap fogok úszni egyet. Kapalua beach-en több túra útvonal térképét is láthatjuk – könnyebbet és nehezebbet egyaránt – remélem legalább egyre lesz alkalmam. Itt plusz két órával több az eltolódás, tehát most 11 órával visszább járunk. 
És a képek...
 












Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon